A pincészet Eger belvárosától tíz percre helyezkedik el egy régi kőfejtő 30 méteres falai között, egy igazán izgalmas helyen található parkosított környezetben. A kőfejtő 3,2 hektáron helyezkedik el négy bányaudvarban, melyek alagutakkal vannak összekötve. A birtokhoz 9 pince tartozik: hordós pincék, palackos érlelő pincék és vendéglátó pincék, melyek mindegyike megtekinthető egy pincelátogatással egybekötött borkóstoló során. A borbemutató történhet a csendes, parkosított bányaudvarban 30 méteres falak között, vagy kóstolóhelyiségeink valamelyikében. Az udvarok akár tömegrendezvények megtartására is alkalmasak. Több 1000 fő feletti rendezvényt bonyolítottunk már le. Nagyobb létszám igény esetén sátrakkal, székekkel tudjuk bővíteni a teret.

Vendégeinket két pincei kóstoló teremben tudjuk fogadni, mely közül az egyik 25 fő a másik 90 fő befogadására alkalmas Újonnan épült rendezvénycsarnokunkban 180 főt tudunk fogadni céges rendezvényekre, borkóstolókra, konferenciákra, csapatépítő tréningekre és esküvőkre.

ÜLTETETT / SZAKMAI BORKÓSTOLÓK

Előzetes bejelentkezés alapján a hét bármely napján szervezünk borkóstolókat és borvacsorákat. A borkóstolók pincelátogatással és a birtokon való idegenvezetéssel kezdődnek. Igény esetén Vendégeink számára mind hideg, mind meleg ételt tudunk biztosítani.

Időpont egyeztetés és ajánlatkérés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

NYITVA TARTÁS

Állandó nyitva tatással várjuk vendégeinket:

minden pénteken 17:00-22:00

minden szombaton 11:00-22:00

minden vasárnap 10:00- 15:00

A megjelölt időpontokban előzetes bejelentkezés nélkül is van lehetőség bort kóstolni illetve vásárolni. A nyitva tartás ideje alatt a kóstolók kötetlenebbek, rövidebbek és nem tartalmazzák a pincelátogatást, idegenvezetést.

 

KITELEPÜLÉS

Igény esetén vállalunk kitelepült borkóstolókat is az ország egész területén.

Időpont egyeztetés és ajánlatkérés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.